Hirdetés

koncert.lap.hu / Koncertbeszámolók Pop (Archív)

Koncertbeszámolók Pop (Archív)

Persze másmilyen nem is lehetett volna, hiszen ez a hatvanas éveit taposó playboy maga a két lábon járó jó ízlés és elegancia – de még ennek tudatában is megdöbbentő, hogy milyen könnyed, gördülékeny és szép koncertet rittyentett szerda este az Arénában a népes zenekarával. Népes közönség persze annak ellenére sem gyűlt össze asszisztálni ehhez, hogy előre sejthetően komoly esemény készült, de ezzel ne is foglalkozzunk: az ováció meg a taps nagyon hangosan ment, az énekes és kísérete meg nagyon nagy kedvvel zenélt így is.

[Itthon] Úgy tűnik, a popzene legújabb divatja a nagyzenekaros fellépés, és ennek előbb vagy utóbb, de sok sztár behódol. Nemrég Sting járt nálunk, most pedig George Michael érkezett egy ehhez nagyon hasonló produkcióval. A közönség vegyes volt, és ez kifejezetten jó, az 50-es elegáns középosztály és a 20 éves egyetemista egyaránt eljött megnézni és élvezni az előadást. A korai beengedésnek és az apró késésnek hála, mindenki meg tudta venni az italát és a perecét, ráadásul a pólóárusok is szép forgalmat bonyolítottak. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az árak sem szaladtak el az égig, egy szépen nyomott pólóért 6.000.- forint teljesen korrekt ár. Előzenekar nem volt, értelme sem lett volna, mert több mint 25 számból állt a koncert, egy 20 perces szünettel a közepén. Szerencsére a végét is úgy időzítették, hogy mindenki elérje az utolsó metrót. Ez apró, de nagy szívesség mindenkinek, aki nem autóval jött.

A háromszoros Grammy-díjas brit soul és R&B énekes Seal magával ragadta a közönséget tegnap este.

George Michael nagyzenekari koncertsorozatának 2011-es állomásai, set listekkel, képekkel, videókkal. A turné első állomása a Prágai Állami Operaházban volt 2011. augusztus 22-én, ezt követően számos európai nagyvárosba is ellátogat George Michael, köztük Budapestre is, így 4 év után újra Magyarországon koncertezik.

Az időnként beinduló eső és a szeles idő sem zavarta meg Mobyt abban, hogy már az éjszaka szombati részén az idei VOLT Fesztivál talán eddigi legjobb koncertjét adja; az elektronikus zenei színtér egyik legnagyobb sztárja fellépése előtt interjút adott az MTI-nek. ˝Sokszor jártam már Magyarországon, legelőször csaknem húsz évvel ezelőtt, 1992-1993-ban, amikor akkori kiadóm, a Mute Records szervezésében, nem sokkal sikeressé vált korai kislemezem, a Go megjelenése után Európában turnéztam két zenekar, az Inspiral Carpets és a Miranda Sex Garden társaságában˝ - idézte fel a ˝magyar kapcsolatokat˝ meglepően élesen az amerikai művész.

Volt egy gondolatom, amikor a Ringo Starr And His All-Starr Band koncertre mentem, és kissé szégyelltem is magam miatta. Azon morfondíroztam ugyanis, hogy nagy valószínűséggel idejön néhány „kriptaszökevény”, akik a dobos egykori zenekarának a hírnevéből élve haknizgatnak még, de amúgy teljesen felejthető lesz az egész.

Fesztiválozó megközelítésből egyértelmű volt a helyzet: Mindenképpen ott kellett lenni a Kapcsolat Koncerten. Glastonbury fesztivál és Dublin között iderepítette nekünk Kesha-t, a T-Mobile. A Get Sleazy turnéból kiszakadva mi bizony mást is kaptunk. Kesha

Több mint 200 ezer ember vett részt tegnap Európa egyik legnagyobb ingyenes eseményén, a T-Mobile Kapcsolat koncerten. Az 56-osok terén 15. alkalommal megrendezett koncerten Ke$ha, a 24 éves énekesnő Tik Tok című dala aratta a legnagyobb sikert. 70 perces showját a Csillag születik sztárjainak fellépése előzte meg.

A TNT együttes 15. születésnapja alkalmából újra összeállt és súlyos teltházas koncertet adott a Papp László Budapest SportArénában. Dobrády Ákos és Inti, mintegy félévig készült az eseményre, mely után szerényen úgy fogalmaztak az első impressziójukról, hogy ez volt életük koncertje.

Faithless - Papp László Budapest Sportaréna, Az utolsó Faithless koncerten – The dance never ends

Lángoló zongora, világító szörny, művér, hatalmas kivetítő és tündérszárnyas ruha – Lady Gaga tegnap esti budapesti koncertjén minden volt, amire számítani lehetett, amit az énekesnő korábbi, tévés fellépéseiről ismerhettünk.

Katy Perryhez képest Lady Gaga iszonyú könnyen értelmezhető jelenség, Gaga ugyanis nem tízéveseknek adja elő a produkcióját, és nem minden száma szól a szexről vagy a piálásról. Perryről ez nem feltétlenül mondható el, aki 45 perces budapesti koncertjén bemutatta, mi az igazi dekadencia: amikor kiskamaszok üvöltik azt, hogy megnézhetem-e a pöcsödet.

Kipihenten, igazán fiatalosan és láthatóan remek formában lépett színpadra Rod Stewart szombaton pontosan 20 órakor a fővárosi 56-osok terén a hagyományos Kapcsolat koncerten; a rocksztár a kellemes időben indult fellépés előtt a magyar futballról is érdeklődött.

Elton John betegen érkezett hazánkba. Az énekes elég mogorván viselkedett, miután megérkezett Budapestre fél öt táján. A koncertig végig öltözőjében tartózkodott, hiszen mint utólag kiderült, erős fájdalmai voltak homloküreg-gyulladása miatt.

Jean-Michel Jarre egyes ötletei nem bizonyultak időtállónak, mások pedig klisévé váltak, az alapok beépültek harminc év popzenéjébe. Újrahallgatni hátborzongató élmény. Veteránautózás. Koncert a Papp László Sportarénában.

Három év után először adott koncertet Robbie Williams, a londoni fellépést Európa 250 mozijában lehetett élőben nézni. A Guardian szerint a visszatérés elbűvölő és lezser volt. "Hogy vagytok?" - három évet kellett várniuk a rajongóknak ezekre a szavakra Robbie Williams brit énekestől, aki azóta először adott önálló koncertet. A súlyos gyógyszerfüggőségéből felépülő zenész másfél órás londoni fellépését interneten, rádión és Európa-szerte összesen több mint 250 moziban követhette nyomon a közönség. Ezzel Williams beírta magát a Guinness-rekordok könyvébe. Magyarországon a szegedi Belvárosi Moziban adták élőben a koncertet.

Öt év után ismét Budapestre látogattak a techno műfaj német istenei. A Scooter tegnap éjjel bebizonyította, hogy a vadul pörgő basszus és szűnni nem akaró ordibálás mellé már csak egy dologra van szükség: aszfaltot repesztő hangerőre. Abból pedig nem volt hiány.

Először Király Viktor lépett színpadra, majd Mick Hucknall és csapata, a Simply Red lépett fel, és adta elő 25 éves karrierjük legnagyobb slágereit.

Ötvenezer ember előtt adott frenetikus koncertet Madonna szombat este a budapesti Kincsem Parkban. Az énekesnő koncertje több mint egy órát késett, a fellépés felénél pedig hirtelen jött zápor áztatta el a nézőket. Madonna szombat délután nem sokkal öt óra előtt érkezett meg magánrepülőgépével Ferihegyre. Onnan rögtön a koncert helyszínére ment rendőri felvezetéssel, majd hangpróbát tartott: ennek végét az elsőként a nézőtérre érők még elcsípték.

Hatodik koncertjét adta Budapesten a Depeche Mode - ahogyan azt már megszokhattuk, szakadó esőben. A vizes cipő és a megfázás cseppet sem izgatott senkit. Az élmény önmagáért beszélt. A budapesti koncert egyrészt azért is volt izgalmas és méginkább várakozással teli, mint az ezt megelőző koncertek, mert ugyebár napokkal ezelőtt még kérdéses volt, Dave Gahan milyen állapotan lesz, és persze hogy jönnek-e egyáltalán (szegény görögöknek nem volt szerencséjük). Szóval, nagy volt az öröm, mikor a zenekar megerősítette érkezését. Kedd este nyolc óra környékén már igen sokan felsorakoztak mind a lelátókon, mind pedig a dühöngőben, Zagar pedig tényleg jól turbózta a hangulatot, kellemes előzenekarnak bizonyult. A tömegben egyébként eközben felbukkant Kelemen Annácska is, tipegve sietett kisebb társaságával a színpad felé - jó lenne tudni, idén mire számított? Mi több: idén történt-e valami?? A tribünök és az állóhelyek között ekkor még folyamatosan ment itt-ott a jelbeszéd - bizonyára az elfogyott állójegyek miatt történt meg sok baráti társaságnál a szeparáció.

A pofátlan koncertszervezés egy szép példája volt az Xzibit-koncert. A zenét hagyjuk, közepeset haknizott a rapper-műsorvezető. "Ki jött a zeném miatt? És ki a Pimp My Ride miatt" - kérdezte Xzibit, aki mindössze 45 percet töltött a színpadon, ami még egy iskolai órának is éppen megfelel. És mit lehet egy tanórán csinálni 45 perc alatt? Az ég világon semmit. Így most nem is térnénk ki Xzibit popkulturális értékére, a raptörténelemben elfoglalt helyére, a west coast-jelenség értelmezésére. Eljátszotta azt a pár számot, amit el kellett, így régről az Alkoholicot meg a Paparazzit, a popslágerek közül a Multiplyt, What u see is what u get és az X-t. A koncert se ritmusa, se hangulata nem volt, pedig egy 45 perces órát is fel kell építeni a Nagy Rap Didaktika Könyv szerint. A hakni az hakni, nincs azzal baj, ha tudunk róla, mert legalább látjuk a híres művészt.

FMH - Április 29-én, szerdán lépett föl Budapesten az R'n'B koronázatlan királynője, Beyoncé Knowles, aki több mint két órás késéssel borzolta rajongói kedélyét. Csaknem két órás késéssel kezdte meg budapesti koncertjét Beyoncé a Papp László Sportarénában. A koncertre mindössze félházas közönség volt kíváncsi - írja a Blikk. Ráadásul a türelmetlen rajongókkal csak egy óra elteltével közölték a szervezők, hogy technikai okok miatt nem tudták időben elkezdeni a koncertet, sőt, a tervekkel ellentétben sokkal kevesebb látványt is tartogatott a fellépés. A 3D szemüveges show például elmaradt, egyelőre nem tudni miért. Az R'n'B énekesnő csak pár órával a koncert előtt érkezett meg a fővárosba, ahol mosolyogva osztogatta az autogramokat a szálloda előtt várakozó tömegnek. A koncertet követően azonnal továbbutazott koncertkörútja következő helyszínére, Prágába - számol be a Blikk.

Beyonce technikai hiba miatt késve, de jött, látott, láttuk mi is, de nem győzött meg. Az első csalódást az okozta, hogy a menedzsmentjétől érkező hírek alapján – a Metropol által is – beharangozott 3D-s szemüveg és az ahhoz kapcsolódó látvány elmaradt. Hogy miért? Na azt, nem tudjuk. Megkérdeztük a koncert szervezőit, akik szintén értetlenül állnak az eset előtt. Mint mondták: egészen az utolsó pillanatig úgy volt, hogy lesz 3D-s szemüveg és látvány, ezt az énekesnő menedzsmentje írásban többször megerősítette, majd minden magyarázat nélkül lefújták a dolgot. Hát köszi. Ez volt az, ami igazán érdekelt a koncertből, azon kívül, hogy kíváncsi voltam rá, vajon milyen show-t csinálnak majd. Mert azt egy korábbi DVD-n látott koncertfelvételről sejtettem, hogy az énekkel és a számok előadásával nem biztos, hogy elégedett leszek. Ugyanis annak megtekintésekor is azt vettem észre, hogy a vokalisták igen sokat énekelnek (szerintem többet, mint normál esetben kellene), Beyonce rengetegszer inkább csak táncol, a dalokat sokszor megtörik különböző átvezetésekkel.

Akik már láttak képeket, videókat Pink Funhouse Tour turnéjának előző koncertjeiről, azok azért várták izgatottan a budapesti fellépést, akik pedig nem, azokat a kíváncsiság furdalta. Vajon mivel rukkol elő az idén 30. születésnapját ünneplő, elragadó hangú és egyéniségű énekesnő tavaly októberi albumának turnéján? A Raygun zenekar kellemes bemelegítője, egy félórás átállás, majd egy kis videoshow után tollakkal ékesítve, a színpadhoz épített kifutó végének mélyéről emelkedett Pink a lelkes közönség fölé a Bad Influence dallamaira, amit gyors átmenettel a Just Like a Pill követett. A show ettől kezdve úgy húzott, mint egy gyorsvonat, kellemes ritmusban váltogatva a tombolós, illetve a lassabb vagy unplugged (pl. Christal Ball, Trouble) részeket. Megfigyelni sem tudtam, Pink hányféle ruhát viselt a koncerten, hogy a régi cirkuszbelsőt imitáló színpadkép a dalokhoz igazodva hányszor alakult át pillanatok alatt hálószobává, artistaporonddá vagy épp hangversenyteremmé, valamint hogy miként került elő zongora, embermagas tükrök, két óriási felfújható groteszk bohócfigura, táncosok, balerinák...

Meghatározás:

A koncert.lap.hu oldalon -főként magyarországi- komoly-, és könnyűzenei koncertek témájában összegyűjtött linkeket találja meg a látogató, a közérdeklődésre számot tartó koncerthelyszínek naptárjai, koncertfotók, koncertről szóló blogok, fórumok, koncertjegy-irodák igényes oldalait. Koncertjegyek vásárlási lehetőségei.

Hírlevél

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Koncertbeszámolók Pop (Archív)
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés